Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

Szabó Nikolas - EB rekord és bajnoki cím

Rendkívül mozgalmas hétvégéken van túl Szabó Nikolas, aki az utóbbi hetekben két szezonzárón is rajthoz állt. A fiatal tehetség útja először Olaszországba, a Gokart Európa-bajnokság fináléjára vezetett, majd azt követően Csehországban, a Szlovák Bajnokság utolsó fordulóján állt rajthoz, méghozzá bajnoki éllovasként. Tény, hogy a siker akkor a legédesebb, ha azért kellőképpen meg kellett küzdeni. Így történt ez mind az EB-n, illetve a hazai bajnokságán, de végül Nikolas elégedetten zárhatta mindkét szezont. Az évadot beárnyékoló technikai meghibásodások és kiesések már a múlté, inkább a körrekordok és a győzelmek azok, amiből erőt lehet meríteni a soron következő kihívásokhoz. Szlovák bajnokként ugyanis koránt sincs vége az évnek Nikolas számára, hiszen az országos bajnoki cím megszerzésével kvalifikálta magát a novemberben, Portugáliában megrendezendő Rotax World Finals-ra, ahova győzelmi reményekkel utazik. Lezárult az Európa-bajnokság, ahol történelmet írtál, valamint a Szlo...