Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2018

Szabó Zsolt - Lépésről lépésre II. rész

Pár nap és ismételten felsorakozik a WTCR mezőnye, ugyanis szeptember utolsó hétvégéjén Kínában kerül megrendezésre a hosszú nyáriszünetet követő első versenyhétvége. Mielőtt azonban elindulnánk Ningpo irányába álljunk meg és idézzünk egy kis múltat. A szezon első felének második három futama is bővelkedett eseményekben, elgondolkodtató pillanatokban, okító jellegű „botlásokban”. Itt az ideje tehát, hogy leüljünk és felidézzük a holland, a portugál, valamint a szlovák kalandot Szabó Zsolt szemszögéből. ·          Május 20 – 21. – Hollandia, Zandvoort Kockázat nélkül nincs nyereség! A szabadedzések során sikerült megfelelőképpen beállítani az autót, folyamatosan gyorsult, azonban az időmérőn nem tudta ezt megfelelőképpen kihasználni a 66-os versenyző, ugyanis egy sikertelen manőver végeredményeképpen tört az autó. Zsolti teljes mértékben vállalta tettének következményeit, hiszen Ő tolt bele túl sokat. Szerencsére nem lett komoly baj...

Kovács Zsombor – Jöhet a világbajnokság

Szeptember 21 – 23. között kerül megrendezésre a CIK-FIA Világbajnokság, melyet 2018-ban Svédországban, azon belül is Kristianstadban fognak lebonyolítani a szervezők. A nevezők között van a magyar tehetség, Kovács Zsombor is, aki csapatával, a KSM Schumacher Motorsport-al próbálja megkaparintani a vágyott bajnoki címet. A VB előtt a nevezőknek lehetőségük nyílt részt venni egy hivatalos teszten, mely remek alkalmat biztosított ahhoz, hogy még az éles harc megkezdése előtt feltérképezzék a helyszín minden egyes centiméterét. A gyakorlási lehetőség 3 teljes napon keresztül garantálta a felkészülési lehetőséget a versenyzők számára. Zsombor és csapata is a helyszínen tartózkodott, hogy a lehető legjobb állapotban térhessenek vissza kevesebb mint két hét múlva Svédországba. Nézzük, hogyan zajlottak a felkészülési napok a KSM Schumacher Motorsport magyar tehetségének szemszögéből. „ Csütörtökön érkeztem meg a helyszínre. Akkor csak körülnéztünk, beszélgettünk egy kicsit. Az é...

Kovács Zsombor - VB teszt 1. nap

Szeptember 21 – 23. között kerül megrendezésre a CIK-FIA Világbajnokság, melyet 2018-ban Svédországban, azon belül is Kristianstadban fognak lebonyolítani. A nevezők között van a magyar tehetség, Kovács Zsombor is, aki csapatával, a KSM Schumacher Motorsport-al próbálja megkaparintani a vágyott bajnoki címet. A VB elött a nevezőknek lehetőségük nyílik részt venni egy hivatalos teszten, mely remek lehetőség arra, ahogy még az éles harc megkezdése előtt feltérképezzék a helyszín minden egyes centiméterét. A gyakorlási lehetőség 3 teljes napon keresztül biztosítja a felkészülési lehetőséget a versenyzők számára. Zsombor és csapata is a helyszínen tartózkodik, hogy a lehető legjobb állapotban térhessenek vissza kevesebb, mint két hét múlva Svédországba. Nézzük, hogyan zajlott az első nap a KSM Schumcher Motorsport magyar tehetségének szemszögéből. „ Csütörtökön érkeztem meg a helyszínre. Akkor csak kőrül néztünk, beszélgettünk egy kicsit. Az érdemi munka pénteken vette kezde...