Szeptember 20-i hétvégén Spanyolországban, a Circuit de Barcelona-Catalunya aszfaltján rendezik meg a TCR Europe hatodik versenyhétvégéjét. Szabó Zsolt, a M1RA motorsport pilótája izgatottan várja, hogy újra versenybe szállhasson az értékes pontokért. Zsolt ugyan 2018-ban mehetett ezen a pályán, hiszen a WTCR szezon előtti tesztjét itt bonyolították le a szervezők, éles versenyhelyzetben azonban most először tapasztalhatja meg a helyszín adottságait. „Az előző évben volt lehetőségem itt tesztelni, azonban versenyezni most fogok először a pályán. Szerintem teljesen más színezetet ad ez az egésznek. Tekintve, hogy a teszt során nem mentünk sok kört, így nem nevezhetem „hazai helyszínemnek”, viszont mindenképpen pozitív, hogy már mentem rajta, bár igaz, hogy másik autóval és hidegebb körülmények között. A Circuit de Barcelona-Catalunya széles és biztonságos, úgyhogy bátrabban lehet menni rajta. Hogy mindez mennyire fekszik nekem, azt majd a hétvége végén tudom megmonda...
K's World
A világ, melyben helyed van!