Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2016

Érkezik a DTM!

Igen illusztris társaság érkezik hazánkba szeptember utolsó hétvégéjén, hogy ismételten összecsaphassanak a lóerők. Ezúttal a német túraautó-bajnokság, vagy ismertebb nevén DTM versenyzői kápráztatják el a száguldás szerelmeseit. 2014 után idén is a Hungarorigen köszönthetjük a német központú versenysorozatot. A minden szempontból profi bajnokság néhány éve túllépett országának határán, és a nemzetközi porondot is meghódította, sokak mellett kis hazánkat is. A tradicionális mogyoródi pálya egy német társa rovására került vissza a kilenc versenyhelyszín közé a naptárba.  „Nagyon örültünk, amikor a DTM jogtulajdonosa újra megkeresett minket, a Hungaroring imázsát mindenképpen építi majd ez a viadal. Ráadásul az új lebonyolítási rend, amely szerint minden hétvégén két versenyfutamot tartanak, sokkal inkább nézőbarát, mint az előző volt, és még több izgalmat tartogat” – nyilatkozat Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szervezők is teljes erőbedobá...

Singapore Nagydíj

Nincs megállás, tovább dübörögnek a lóerők, ezúttal pedig elhagyva Európát Szingapúr mesés környezetében folytatódik a versengés a világ leggyorsabb pilótái között. A versenynaptár tizenötödik állomásának pályájában rejlő izgalmak és az éjszaka rejtelmei egy igen sokoldalú, és minden szempontból figyelemfelkeltő versenyt ígér a száguldás szerelmesei számára. A Szingapúri nagydíj volt az első éjszaka megrendezett futam, melyet először 2008-ban szemlélhetett meg a nagyérdemű. A 1500 lámpa és 24 generátor által biztosított mesterséges napfény adja a versenyhétvége saját, utánozhatatlan arculatát. Nem is csoda tehát, hogy mind a versenyzők, mind pedig a nézők körében nagy népszerűségnek örvend az esemény. Az egyik legjobb emlékei feltehetően Fernando Alonsónak vannak, hiszen ő emelhette a magasba a történelemben elsőként a győzelmi trófeát. Szingapúr belvárosában elterülő városi pálya egyike azoknak, amit Hermann Tilke tervei alapján építettek meg. A 3,148 mérföld hosszú Singapore S...

Nico Rosbert és a váratlan ajándék

Felrobbant lelátók, hatalmas hangulat, vörös köd. Egy szóval Monza. A Ferrari fanatikus rajongói gondoskodtak a felejthetetlen hangulatról, miközben érdemes volt fél szemmel a pályára is odapillantani, ahol Nico Rosberg nem várt ajándékot kapott csapattársától. A szombaton megrendezett kvalifikáción győztesen kikerülő Lewis Hamilton az első rajtkockából várhatta a fények kialvását, mellőle elsőszámú vetélytársa és csapattársa, Nico Rosberg indulhatott, miközben mögöttük a „vörös osztag” bitorolta el a második sort. A rajt pillanatában viszont a Mercedes brit világbajnoka beragadt, aminek következtében sorra mentek el mellette versenytársai, így a hatodik helyre csúszott vissza. Azonban nem Lewis volt az egyetlen, akinek nem osztottak jó lapokat az égiek. A Red Bull fiatal tehetsége a hetedik rajthelyről egyenesen a tizenegyedik pozícióig szánkázott vissza, egy szintén sikertelen rajtnak köszönhetően. Hamilton az első körben kihasználta tempóbeli előnyét és a célegyenesben viss...

Újabb bejelentés, ezúttal Jenson Buttontól!

Az eseményáradat jelenlegi állása szerint bátran kijelenthetjük, hogy az idei szezonban Monza a nagy bejelentések központja. Felipe Massa csütörtöki közleménye után - a szezon végén befejezi a Forma-1-es pályafutását - a McLaren Honda brit pilótája is előállt a nagy hírrel, miszerint a következő idényben nem lesz a Száguldó Cirkusz illusztris tagja.  2009 világbajnoka váratlan bejelentéssel kavarta fel, az így is zavaros állóvizet, amikor az időmérőt követő sajtótájékoztatón közölte a Világgal, hogy nem fog versenyezni 2017-ben, és helyét a fiatal, de annál tehetségesebb Stoffel Vandoorne foglalja el, mint Fernando Alonso csapattársa. Igaz, Button nem beszélt végleges visszavonulásról, máris megindultak a találgatások, miszerint lesz-e még alkalmunk a királykategóriában szurkolni az brit bajnoknak. A kihagyás nem jelenti azt, hogy Jenson teljesen el fog tűnni a szemünk elől, hiszen a Honda tartalékpilótájaként továbbra is jelen lesz a paddock életében. Csapata nyilatkozatában ...

HIVATALOS - Felipe Massa az év végén visszavonul

Az olasz nagydíj csütörtöki sajtónapján a Száguldócirkusz világának állóvizét Felipe Massa egy kőhajítással borzolta fel, mikor bejelentette, hogy az év végén befejezi Forma-1-es pályafutását.  A Williams brazil pilótája csütörtökön, 13:45-kor sajtótájékoztatót hívott össze a csapat motorhome-jába, ahol fényt derített a jövőjét illető fontos kérdésekre. Igaz, hogy Massa karrierje, és annak folytatása régóta foglalkoztatta a paddock lakóit, így a bejelentése nem mindenkit ért váratlanul. Az érintett is megszólalt, megosztotta a közönséggel gondolatait.  „Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam a jövőmön, és végül meghoztam a döntést, hogy a szezon végén elhagyom a Formula-1-et. Az élet sok választási lehetőséget kínál, én pedig úgy érzem, számomra ez az a pillanat, mikor mennem kell, és valami másba fognom. Talán újra láttok majd versenyautó kormánya mögött, de jelenleg egyedül az biztos, sok időm van, hogy eldöntsem, mit tegyek a jövőben.”  A következő nagy ké...