Ugrás a fő tartalomra

Bahrain - A sivatag ékköve

   
 „A sivatagban a hang csak a homokhoz ér el.” Bud Spencer állításában ott rejtőzik az igazság. Ha az ember a sivatagra gondol csak homokot, kopár tájat és délibábot lát maga előtt. Viszont Hermann Tilke gondoskodott arról, hogy ledöntsék ezeket a nézeteket, amikor egy remek pályatervvel állt elő, a bahraini autószövetség elnökének kérésére.

     A pályát egyenesen a sivatag szívébe építették meg, ami számos fejfájást okozott a versenyt lebonyolító szakembereknek. Ugyanis meg kellett akadályozni, hogy a homokot a szél a pályára szállítsa, ugyanis ez komoly gonddal járt volna. A problémát csak részben tudták orvosolni különféle anyagmegkötő megoldásokkal. 
     A vezetőség először attól tartott, hogy nem lesznek készen a munkálatokkal a kiírt időre, ezért el akarták tolni a pálya átadásának időpontját, ám Bernie Ecclestone elutasította a kérést. Így az első Bahraini Forma-1-es Nagydíjon, amit 2004, április 4-én rendeztek meg, a pálya még nem volt teljes egészében kész, bár ez nem hátráltatta a lebonyolítást, és nem csökkentett a színvonalból sem. Ez volt az első Közel-Keleten rendezett futam, melyet a Ferrarit vezető Michael Schumacher nyert meg.     
A teljes pálya 5,412 km hosszú. A versenyzőknek 15 kanyart kell teljesíteni 57 körön keresztül. Így a teljes versenytáv 308,238 km. Az abszolút pályacsúcsot és a versenyen futott pályacsúcsot is  Michael Schumacher tartja 1:30.252 perccel. A pályán nemcsak Forma-1-es versenyeket tartanak. A GP 2-es , Forma-3-as, GP 2 Ázsia és a V8 Supercars széria résztvevői is meghódítják a Bahreini aszfaltcsíkot. Szahírban számos győztest avattak, többeket nem is egyszer. A pálya legnagyobb nagyágyúja Fernando Alonso, aki 3-szor (2005, 2006, 2010)  tudta magasba emelni az első helyért járó trófeát. A kétszeres győztesek közé tartozik Felipe Massa (2007, 2008) , Sebastian Vettel (2012, 2013) és Lewis Hamilton (2014, 2015). De Michael Schumacher (2004) és Jenson Button (2009) is átélhette már milyen a sivatag győztesének lenni. 

    A tavalyi évben a Mercedesnek nem igen akadt legyőzője. Így nem is meglepő, hogy a Bahraini éjszakában mind a két Mercedes a dobogón ünnepelhetett. Nico Rosberg a 3., míg a csaptársa, Lewis Hamilton a dobogó legfelső fokán élvezhette a rózsavizet. A két ezüstnyilat csak a Ferrari tudta megszorongatni a tavalyi évben. Sebastian Vettel 3 győzelmet is el tudott venni a Mercisektől, de a Szahír pálya ilyen szempontból nem kedvezett a németnek, hiszen csak az 5. pozícióban intették le. A

csapattársa számára viszont  kedvező hétvége volt. Már a szabadedzések során kirajzolódott, hogy Kimi Raikkönen számára nagyon is fekszik a pálya vonalvezetése. A futamon el is hódította a 2. pozíciót a finn Jégember.
   

A jelenlegi erősorrendet tekintve a Mercedes még mindig nagyon gyors, de talán a Ferrari még a tavalyinál is közelebb kerülhet hozzájuk. Idén a Bahraini Nagydíjat 2016. április 3-án rendezik meg. Az első szabadedzés 2016. április 1-én lesz helyi idő szerint 14:00-kor, ami európai időben 13:00-át jelent. A második szabadedzést helyi időben 18:00-kor, míg európai időben 17:00-kor tartják. A harmadik és egyben az utolsó szabadedzést helyi idő szerint 15:00-kor, míg európai időben 14:00-kor rendezik meg. Az időmérő Bahrainben 18:00-kor kezdődik, ami európai időben 17:00-át jelent. A verseny 18:00-kor rajtol el, ami nálunk 17:00-át takar.

   De vajon ki nyeri az idei futamot? A tavalyi győztes, Lewis Hamilton, vagy talán a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj győztese Nico Rosberg, vagy talán Kimi számára ismét szerencsét hoz Szahír? Ez már a jövő nagy kérdése.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...