Sziasztok!
Tudom, hogy ez a cikk nem éppen a Forma-1-hez és az autósporthoz kapcsolódik, de gondoltam megosztom veletek az egyik kiránduláson szerzett élményemet. (Ezt a cikkemet egyébként több turisztikai weboldalon és újságban is el tudjátok majd olvasni) :)
Tác - Gorsium
„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” Babits Mihály sorai megmutatják, hogy miért is olyan fontos a múlt megismerése. A Gorsium hazánk egyik legjelentősebb ókori római romterülete, mely ma méltón visszaadja a régi kor csillogását. A felújított és újjáépített Gorsium Régészeti Park, amelyet ma a Szent István Király Múzeum működtet, Székesfehérvár és Tác közös büszkeségét alkotja. Az egykori város mintegy 200 hektáros területe nagyjából két óra alatt bejárható.
Néhány nappal ezelőtt nekünk is volt szerencsénk megcsodálni a Parkot. A 11 órakor induló programsorozat első „állomása” egy ókori római szabadtéri színház volt, ahol Arisztophanész „Jómadarak” című komédiáját tekinthettük meg, modern feldolgozásban. A színdarabot a fehérvári diákszínjátszók előadásában élvezhettük, Matuz János rendezésében. Ez az előadás a Frolária Tavaszünnep keretén belül is bemutatásra került, nagy sikerrel. A komédiából levont tanulság megmutatta a jelenlévők számára, hogy az emberek és a természet harmóniája milyen fontos és nélkülözhetetlen a földi élethez. Az előadás után egy idegenvezető hölgy segítségével betekint
Az a két óra, melyet a Régészeti Park vendégeiként tudtunk eltölteni, mindenkinek maradandó emlékül szolgált, és csak ajánlani tudjuk. Nagyszerű időtöltés lehet egy kellemes szombat délután.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése