Ugrás a fő tartalomra

Azonnali hatállyal távozott a Ferrari technikai igazgatója!



A Forma-1-es paddock egyik legnagyobb szakmai tekintélyének tartott James Allison nem várta meg szerződése lejártát, hanem még azelőtt elhagyta Maranellót!
A Ferrari ugyan Magyarországon még cáfolta a távozásról, akkor még csak pletyka szintjén felreppenő híreke, sőt az olaszok csapatfőnöke Maurizio Arrivabene egyenesen egy pletykahadjáratnak tutilálta, ehhez képest szerdán hivatalos sajtóközleményben megköszönték Allison eddigi odaadó munkáját és sok szerencsét kívántak neki. „A csapat szeretne köszönetet mondani Jamesnek az elhivatottságáért és áldozatos munkájáért, melyet az együtt töltött időszakban végzett. Sok sikert és boldogságot kívánunk neki a jövőben.” - nyilatkozta Arrivabene
A korábbi technikai igazgató is megköszönte az eddigi támogatást, amit a csapattól kapott és további sikereket kívánt a gárdának. „A Ferrarinál töltött évek alatt, melyek két időszakra és két különböző szerepre tagolódtak, megismertem és megtanultam tisztelni, mennyire értékes ez a csapat, az itt dolgozó emberek, férfiak és nők. Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak a szerzett tapasztalatokért, melyeket szakmailag és emberileg szereztem. Mindenkinek szép jövőt és sok sikert kívánok” – nyilatkozta Allison.
A szakítás hátterében több dolog is állt. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne bizalmát veszítette Allisonban az ez évi gyenge szereplés miatt. Az is szerepet játszhatott benne, hogy a szakember néhány hónappal ezelőtt elvesztette feleségét, melynek következtében nem tudott olyan módon részt venni a csapat életében. Elmondása szerint már akkor megfordult a fejében a távozás gondolata, hiszen három gyermekét nem szeretné sokáig magára hagyni Nagy- Britanniai otthonukban, ez azonban a száguldó cirkusszal sajnos megvalósíthatatlan. De nem kell féltenünk korunk egyik legnagyobb aerodinamikai szakértőjét, ugyanis már most számos megkeresést kapott, többek között a Renault csapattól. Ez nem is lenne idegen számára, hiszen a csapat Lotusos korszakában ő is ott munkálkodott.
James helyére nem ismeretlen személy érkezett meg. Utódja az olasz származású Mattia Binotto lesz. Eddig is a csapat színeiben dolgozott, méghozzá az autó motorján. Arrivabenéék a motorrészleg vezetéséről emelték fel a teljes technikai részleg irányítására. Mindez annak az ismeretében, hogy a közelmúltban azt nyilatkozta a csapat, hogy motorfejlesztés terén jobb munkát végeztek, mint az aerodinamika terén, érdekes lépésnek tűnik. 
A Ferrarinál elindult 2014-es nagy átalakításnak nem mostanában lesz vége. Nagy kérdés még, hogy a Ferrari vezetősége tervezi-e egy újabb aerodinamikai szakember felvételét James helyére, vagy tökéletesen megfelel nekik a jelenlegi felállás. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...