Ugrás a fő tartalomra

Magyar Nagydíj

  Mi a Magyar Nagydíj sikerének titka?
 Gyönyörű a főváros, amely nagyon közel van a pályához, mindig jó a hangulat, és az egész hétvégét áthatja egyfajta nyugodt légkör. A Magyar Nagydíjak során nem kell aggódnunk semmi miatt, ellentétben más helyszínekkel, ahol néha hatalmas a nyomás rajtunk. A mindenkori kormányzat támogatja az F1-et, ezért tényleg úgy tűnik, addig lesz Magyarországon futam, ameddig csak akarjuk. Semmi okát nem látom, hogy ne térjünk vissza évről évre.
- Bernie Ecclestone - 


    A versenynaptár 11. állomásaként kerül megrendezésre a mindig nagy izgalmakat tartogató Magyar Nagydíj a Hungaroringen.
  1986-óta megszakítás nélkül rendezik meg Mogyoródon a versenyhétvégét. Annak, hogy Magyarország rendezhet Forma-1-es futamot világviszonylatban is nagy értéke van. Ez, a már harminc éves siker nem jöhetett volna létre Rohony Tamás és Frank Tamás közbenjárása nélkül. Hiszen Ők voltak azok, akik hazánkba invitálták annak idején Bernie Ecclestonet, az FIA elnökét, és meggyőzték, hogy itt rendezze meg a futamhétvégét. Az 1985. szeptemberében megkötött szerződéssel pedig az is eldőlt, hogy Budapest mellett egy új versenypályát építenek erre célra. A pálya megtervezése úttörőnek bizonyult, hiszen Papp István és Gulácsi Ferenc számítógéppel végezték a szakértő munkát. 1985. október 1-én kezdődtek meg a munkálatok és rekord idő lefolyása alatt, mindössze nyolc hónap elteltével be is fejezték az építkezést. Ezalatt a rövid idő alatt felállították a lelátókat, a négyemeletes toronyépületet, a rádiós fülkéket, és elvégezték a pálya teljes arculatának kialakítását. Az ünnepélyes megnyitóra 1986. március 24-én került sor. Ekkor Magyarország megkapta a legfejlettebb és legnagyobb nézőközönség befogadására alkalmas versenyközpontját. Az első Forma-1-es futamot még ebbe az évben augusztus 10-én meg is tartották, ahol majdnem 200000 néző volt jelen. Ezen a versenyen Nelson Piquet intették le az első helyen Ayrton Senna és Nigel Mansell előtt. 
     Az évek során a Hungaroring többször is átesett kisebb-nagyobb átalakításokon. 1989-ben elvették a hármas kanyart, majd 2003-ban a célegyenest meghosszabbították valamint szűkítették az egyes kanyart, a 13-as kanyart későbbre helyezték és hosszabb egyenes került elé. A pálya ekkor érte el a jelenlegi, 4381 méteres hosszúságát. Jelenleg is folynak az átépítések a Ringen. Most fejezték be az újraaszfaltozást, a következő évben pedig megkezdődnek a kiszolgálólétesítmények renoválásai is. 
       A Hungaroringet Monaco utcai pályájához szokták hasonlítani a szűk pályaszakaszok és az éles kanyarok miatt. Így, ha valaki itt meg tudja szerezni a győzelmet méltán nyújthatja be kérelmét a világbajnoki címért. A Ring koronázatlan királya mindenképpen Michael Schumacher, hiszen négyszer is meg tudta szerezni a győzelmet és az Ő nevéhez fűződik az abszolút pályacsúcs is, 1:19,071-el, amelyet versenykörülmények között tudott megautózni. Az időmérő alatt megfutott eddigi leggyorsabb időt Sebastian Vettel tudta megszerezni, 1:18,773-al. 
     Számos pilótának vannak nagyon szép emlékei a magyar aszfaltcsíkról. Hiszen itt aratta elsőgyőzelmét: Damon Hill (1993), Heikki Kovalainen (2008), Fernando Alonso ( 2003) és a jelenlegi csapattársa Jenson Button (2006) is. Itt szerezte meg első dobogós helyezését: Jos Verstappen (3.) Pedro de la Rosa (2.), Timo Glock (2.) és Danyiil Kvjat (2.), valamint itt mutatkozott be 2006-ban Robert Kubica, 2009-ben Jaime Alguersuari  és 2003-ban Baumgartner Zsolt is. 
    Jelenleg is nagyon eseménydúsnak ígérkezik a hétvége. A Mercedes pilótái között mindössze egy pont van, miközben a Red Bullnak fekszik a magyar pálya, amit a tavalyi teljesítményük is bizonyít. Az elmúlt évi nagydíj egyike volt azoknak, ahol a Ferrarinak sikerült legyőzni az ezüstnyilakat. A mostani állást tekintve, nem valószínű, hogy meg lehet ismételni a tavalyi sikert, de a Magyar nagydíj mindig is híres volt abban, hogy nem várt fordulatokat tartogat a száguldó cirkusz szerelmesei számára. Sebastian Vettel minden esetre bízik a jó szereplésben és elmondta, hogy talán a Hungaroring lehet az a pálya, ahol sikerülhet elkapniuk a világbajnok istállót.

Hungaroring - 1986


Magyar Nagydíj - 2015



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...