Ugrás a fő tartalomra

Német Francia kettes...na és a Portugál?

Németország, vagy Franciaország? Ez az egy kérdés foglalkoztatta a világ futballdrukkereit még pénteken este. Nemcsak a helyszínen, de a tévékészülékek előtt is emberek ezrei próbálták éltető drukkolással hozzásegíteni kedvenceiket az áhított győzelemhez. Ugyanis a tét nem volt kicsi. Ki az, aki bekerülhet a fináléba és végleg összemérheti az erejét a portugál válogatottal.
Hatalmas ováció, tapsvihar és éneklés kíséretében léptek a marseille-i pályára a nemzeti tizenegyek játékosai. A himnuszok alatt, nemcsak a csapat tagjain, de a szurkolókon is a bizonyításvágy és a tettrekészség mutatkozott. Majd elhangzott a kezdő sípszó, és kezdetét vette a csata a pályán, és a hangorkánok viadalában. A franciák fölényesen kezdték a mérkőzést, már a hetedik percben Antoine Griezmann próbálta bejuttatni a labdát a németek kapujába, azonban ehhez Manuel Neuernek is volt néhány szava. Talán ez a védés meg is hozta a kellő hatást, ugyanis a franciák munkája ellaposodott, sokáig nem is volt helyzetük és a játék főleg a gallok térfelén zajlott. Már-már mindenki azt hihette, hogy az első félidőben nincs több izgalom, amikor is hírtelen megszerezték a vezetést a farnciák. Griezmann jobb oldali szögleténél Patrice Evra felugrott fejelni, és a labda, a vele tartó Bastian Schweinsteiger kezére pattant. A játékvezető rövid hezitálás után tizenegyest ítélt, Griezmann pedig ballal a jobb felsőbe lőtt. Így a kékmezesek várhatták előnnyel a folytatást.
A második félidőben a Nationalelf drukkerei abban bíztak, hogy a labdabirtoklási előnyük meghozza számukra az egyenlítést, azonban a jelek nem ezt mutatták. A szünet utáni első félórában a legnagyobb izgalmat Jérome Boateng sérülése jelentette. Sajnos a Bayern védőjének fájdalmai olyannyira erősnek bizonyultak, hogy nem folytathatta a részvételt. Aztán elérkezett a 72. perc, ahol „végleg” eldőlt a mérkőzés. Egy német hibát kihasználva, az első gólt is megszerző Griezmann gyönyörű találatával a házigazdák még tovább növelték előnyük, és esélyük a győzelemre. A németek méltó ellenfélre találtak, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyetlen akciógólt kaptak a teljes Eb alatt, ezen az estén. Azonban a feladás esélye nem szerepelt a lehetőségek között. A még hátralevő időben több kísérletük is volt az egyenlítésre, de mindegyik eredmény nélkül zárult. A 92. percben Kimmich fejese járt a legközelebb az igazsághoz, azonban Lloris sikeresen kiölte belőle az erőt. Ezzel pedig már nem volt kérdéses, hogy vasárnap Franciaország lesz Portugália ellenfele a bajnoki döntőben.
A franciák az 1984-es Eb és az 1998-as vb után a harmadik saját rendezésű nagy tornán jutottak be a fináléba, ebből kettőt meg is nyerték, és a jelenlegi formájukat elnézve a mostani győzelem sem tűnik elérhetetlennek. Persze a portugál válogatott is képes meglepetést okozni, amit a franciák is jól tudnak, és biztosak benne, hogy egy nagyon nehéz, de izgalmas meccset fognak vívni ma este.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...