Ugrás a fő tartalomra

Német Nagydíj


    A versenynaptár 12. állomásaként érkeznek meg a pilóták Németországba július utolsó hétvégéjén. 
Idén ismét köreinkben tudhatjuk az alapítótagnak számító Német Nagydíjat. A tavalyi év kihagyása sok szurkoló szemében keltett ellenérzést. Nem mondhatjuk, hogy ez lett volna a legkevésbé érdekelt futam, bár igaz, hogy némi visszaesés tapasztalható volt a nézőszámban, de mindig is nagy érdeklődés övezte a futamhétvégét. Nem meglepő, hiszen több német versenyző is szolgáltatja az izgalmakat, sőt a Mercedes képében, még saját istállójuk is van.
Az első hivatalos Forma-1-es nagydíjat 1951-ben rendezték meg az országban. Előtte is voltak ugyan versenyek, de ezekért még nem osztottak világbajnoki pontokat. A történelmi futam, melynek a Nürburgring adott otthont, győzelmet hozott Alberto Ascari számár, így ő lett az első Német Nagydíj győztese. Jelenleg a Hockenheimringen rendezik meg a futamhétvégét. A pályát 1932-ben építették meg, és kezdetben a Mercedes tesztpályájaként használták. 2002-ben drasztikus átépítésen esett át, melynek során az előtte nagysebességű, hosszú egyenesek kikerültek, így sokkal rövidebb és lassabb lett. Ennek elsősorban biztonsági okai voltak, ugyanis nem szerették volna kockára tenni a részvevők testi épségét. Az átalakítás során kibővítették a nézőteret, így a létesítmény befogadóképessége 120000-re növekedhetett. A 17 kanyarral tarkított 4,574 kilométeres pályán a pilótáknak 67 alkalommal kell körbemenni, így egy futam során körülbelül 306,458 kilométert tesznek meg. Az leggyorsabb kör, amelyet valaha is megfutottak itt Kimi Räikkönen nevéhez fűződik 1 perc 13,780- nal, még 2004-ben, amikor még a McLaren pilótája volt.
Az utolsó Német Nagydíjat, amit 2014-ben tartottak meg Nico Rosberg hétvégéje volt. Rejt cél
győzelmet tudott aratni, méghozzá hazai közönség előtt. A második Valteri Bottas lett, a dobogó harmadik fokát pedig Lewis Hamilton tudta megszerezni a szintén otthoni környezetben remeklő Sebastian Vettel előtt.
A magyar nagydíjon mindenki előtt világossá vált, hogy a Mercedes még mindig legyőzhetetlen, sőt Lewis Hamilton is visszaszerezte a régi formáját. De talán Németország lehet az a helyszín, ahol Nico vissza tud majd vágni világbajnok csapattársának. A Red Bull pedig egyértelműen bejelentkezett, mint a második erő, persze ehhez a Ferrarinak is van egy-két szava, de azzal ők sem tudnak semmit csinálni, hogy a bikák egyre csak gyorsabbak. 

Német Nagydíj programja

  • július 29. (péntek)

  • 10:00 - 11:30:
    Pénteki 1. szabadedzés
  • 14:00 - 15:30:
    Pénteki 2. szabadedzés
  • július 30. (szombat)

  • 11:00 - 12:00:
    Szombati szabadedzés
  • 14:00 - 15:00:
    Időméreő
  • július 31. (vasárnap)

  • 14:00 - 16:00:
    Verseny









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...