Szombaton rendezték volna meg a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat szabadedzését, valamint az időmérőt, de az időjárási körülmények közbeszóltak, végül az egész napos eseménysorozat törlésre került.
A 4 órakor tartott sajtótájékoztatón a vezetőség elmondta, hogy nagyon sajnálják az esetet, de a biztonság mindennél fontosabb számukra és nem szerették volna kockáztatni sem a pilóták sem a közreműködők testi épségét. Mindent megtettek annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a teljes program törlésére, de sajnos a heves esőzés ellehetetlenítette a repülőgépek felszállását.
A vasárnapi programsorozat megtartásának valószínűségéről elárulták, hogy mindenképpen szeretnék elrajtoltatni a versenyzőket. Amennyiben ez lehetséges lesz a jelenlegi Világbajnoki pontállás sorrendjén várhatják majd a résztvevők a felszállási engedélyt. Ez a felállás Matthias Dolderer számára mindenképpen kedvező felállás lenne, hiszen jelenleg ő vezeti a Világbajnoki Sorozatot Kirby Chambliss előtt mindössze tíz ponttal.
Amennyiben a természet nem lesz kegyes a szervezőkkel, felmerülhet a teljes verseny eltörlésének esélye is. Besenyei Péter, magyar műrepülő világbajnokunk elmondta a sajtótájékoztatón, hogy mivel a szervezés teljesen profi, a versenyzőtársaival együtt bátran kijelentheti, a kockázat elenyésző lesz, viszont az esőzéssel továbbra is számolni kell. A versenybíróság ennek fejében, ezen információk tudatában határozhatja meg a vasárnapi verseny jövőjét.
Amennyiben a verseny vasárnap megrendezésre kerül, a tradíciónak számító Lánchíd alatti rajtot semmi esetre sem tudják berepülni a Duna magas vízállása miatt.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése