Jövő évtől új korszak következik be az autóversenyzés királykategóriájában, melytől elsősorban javulást, izgalmasabb futamokat és kiegyenlített erőviszonyokat várnak a szabályalkotók. Ezen törekvések természetesen éles célul szolgálnak a Forma-1 csappangó népszerűségének visszafordítására.
A csapatok meglátása szerint a következő szezon változásai alapjában boríthatják fel a már jól ismert sorrendet. Nem meglepő tehát, hogy a Mercedes is kétkedve fogadja 2017-et. Toto Wolff, az ezüstnyilak sportigazgatója tart attól, hogy elveszíthetik nehezen megszerzett fölényüket, és újra visszacsúszhatnak a középmezőnybe.
„A szabályváltozások kiegyenlítik az esélyeket, és lehetőséget teremtenek néhány rendkívüli alkatrész bevetésére. Én általában azt szoktam mondani, hogy a Forma–1-ben nincs semmilyen csodafegyver, 2009 viszont bebizonyította, hogy van egy.(utalt a Brawn GP dupla diffúzor kifejlesztésére) A Brawn előállt egy fejlesztéssel, amit senki más nem használt olyan hatékonyan, mint ők. Szóval, nagyon óvatosnak kell lenned, nehogy elveszítsd a pozíciód” -kezdte Wolff. Igaz, hogy a legutóbbi szabályváltoztatások által nyújtott lehetőségeket jól ki tudta használni a német gárda, de akkor leginkább az erőforrások alakultak át, míg most az autók fognak. „Ez teljesen más jellegű kihívás lesz. Természetesen 2014 is nagyon nehéz volt, hiszen versenyképes erőforrással kellett előállnunk, és mi szerencsére pont ezt tettük. 2017-ben is szükség lesz egy jó erőforrásra, a karosszéria tekintetében viszont teljesen új kihívással kell szembenéznünk, és ez hordozza magában a kockázatot. Ha jól tudom, nem volt olyan csapat a múltban, ami megtartotta a vezető pozícióját egy szabályváltozás után. Nekünk most ez lesz a célunk” – zárta gondolatát a szakember.
Minden jel szerint a változtatások leginkább a leszorítóerőt fogják befolyásolni, ugyanis a szezon kezdetén akár 20-25%-al is megnőhet, viszont az idény végére a finomításoknak és fejlesztéseknek köszönhetően ez a 30%-ot is átlépheti. Mindez kiegészülve a szélesebb abroncsokkal akár 4-5 másodperces gyorsulást is hozhat az egyes pályákon, nem is beszélve a magasabb kanyarcsúcspontokról.
Carlos Sainz, a Torro Rosso fiatal tehetsége nagyon várja, hogy nekivágjon az új kihívásoknak. Elmondása szerint ismételten nagy hangsúlyt fog kapni a pilóták fizikai felkészültsége, mely megrostálhatja a jelenlegi mezőnyt. „Elnézve a jövő évben várható sebességeket és köridőket, az emberi fizikum ismét korlátozó tényezőt jelenthet majd. A fiatalok profitálhatnak ebből, és én a szünetben mindent el fogok követni azért, hogy elég fitt legyek ehhez. Minden versenyző szereti a nagyobb kanyarsebességeket, de lesznek, akik jobban alkalmazkodnak majd ehhez, mint mások. Én magabiztos vagyok, mert valahányszor feljebb léptem egy kategóriát, erősebb voltam. Jövőre ismét szintet ugrunk, és remélhetőleg én ebből profitálni tudok majd.” – nyilatkozta az Autosportnak.
Azt is elmondta, hogy bizakodva áll 2017 elé, melyben nagy előrelépés lehet, hogy az egy éves Ferrari motor helyett az új Reanault szállítja majd az erőt a csapatának. „Bizakodom. Németországban alacsony leszorítóerővel mentünk, és még így is mi voltunk a legjobbak a kanyarokban a középmezőnyből. Tudom, hogy a Toro Rosso jó karosszériát gyárt, és ha a Renault hasonló erőt biztosít nekünk, mint amit idén mutat, akkor bizakodó lehetek. Lehet, hogy túl optimista vagyok, de most arra számítok, hogy a legjobb nyolcba, vagy akár a legjobb hatba kerülésért harcolhatunk majd minden versenyen” – tekintett előre.
( Változások 2017-ben)


Megjegyzések
Megjegyzés küldése