Ugrás a fő tartalomra

Esteban Ocon Haryanto helyén a Manornál!

A Manor F1 Team szerda reggel erősítette meg az eddig még csak pletykaként élő hírt, miszerint Rio Haryantót a 19 éves Esteban Ocon váltja az elkövetkezendő futamokon!

A francia pilóta számos alkalommal bizonyította már, hogy helye van a nagyok között. 2014-ben bajnok lett az FIA F3-ban, majd egy évre rá a GP3-ban is megszerezte a bajnoki címet. Ocon tehetségét a Mercedes valamint a Renault is észrevette, és mind a két gárda támogatja a pályafutását. Ebben az évben a DTM bajnokságában remekel, méghozzá a Mercedes színeiben. 
Dave Ryan elmondta, hogy nagy örömmel fogadják  Estebánt és egyértelműen egy emelkedő csillaggal gazdagodtak, ami már a Renaultnál is megmutatkozott, ahol tesztpilóta szerepkört töltött be. Kiemelte még, hogy a csapat hosszútávú fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy két olyan versenyképes pilótával álljanak ellenfeleik elé, mint Ocon és Wherlein. 
Természetesen a fiatal franciát is megkérdezték a kialakult helyzetről, ahol kifejtette, hogy nagyon izgatott, és alig várja már, hogy debütálhasson. Kiemelten megköszönte a Mercedesnek és a Renaultnak is az eddigi támogatást, valamint a Manornak a bizalmat és biztosította új csapatát, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni a sikeres szereplés érdekében, Azt is elárulta, hogy túl van már egy üléspróbán, illetve a gárda szélesebb körű megismerésén is. 
Ocon bemutatkozására nem is kell sokat várnunk, hiszen a Belga Nagydíjon már ő vezeti a Manor egyik versenygépét. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...