Ugrás a fő tartalomra

Olasz Nagydíj

Még szinte ki sem hevertük a Belga Nagydíj okozta izgalmakat, máris itt a következő állomás, Monza. Az olasz versenyhétvége a maga tradicionális jelenlétével, és a hozzáértő szurkolótáborával visszarepít minket a Forma-1 aranykorszakának időszakába.
Az olasz nagydíj egyike azon kivételesnek mondható helyszíneknek, ahol 1950-es szezon óta megszakítás nélkül, minden évben avattak nagydíj győztest.  Sőt, az 1980-as évet kivéve – akkor Imola volt a házigazda - az összes bajnok Monza festői környezetében emelhette magasba, a jól megérdemelt trófeát. Az első nagydíjon az egyszeres világbajnok, Giuseppe Farina kaparintotta meg a győzelmet, még Alfa Romeós korszakában. Azonban a pálya koronázatlan királyának - épp ahogyan a legtöbbnek is - Michael Schumachert lehet megemlíteni, hiszen öt alkalommal is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Meglepetésként, az abszolút pályacsúcs mégsem az ő nevéhez fűződik, hanem Rubens Barrichelloéhoz , aki Ferrarival 1 perc 19,525 másodperccel döntött csúcsot.
A versenypálya Olaszországban a Monzai Királyi Parkban, Milánótól északkeletre helyezkedik el. A hivatalos átadóra 1922. szeptember 3-án került sor. Fennállása óta több nagyobb átalakításon is átesett, először a sikánokon végeztek el munkálatokat, majd 1935-ben kibővítették három híres kanyarral- a Prima Variante, a Variante della Roggia és a Variante Ascari -. A versenypálya a rajta elérhető kimagaslóan nagy átlagsebességek miatt veszélyesnek számít. Több halálos baleset is történt, 1961-ben meghalt az akkori világbajnokságot vezető Wolfgang Graf Berghe von Trips - aki mellett még 15 néző vesztette életét -, vagy Rupert Hollaus és a posztumusz világbajnok Jochen Rindt 1970-ben. A monzai aszfaltcsík teljes hossza 3,6 mérföld, amit 10 kanyar tesz változatossá, ahol a pilóták 53 körön keresztül száguldoznak.
A tavalyi esztendőben ez a futam is egyike volt azon versenyeknek, ahol Lewis Hamilton mindent vitt. Nemcsak a szabadedzéseken, és az időmérőn, de a vasárnapi küzdelemben sem talált megfelelő kihívóra, egy pillanatra sem engedte át az elsőséget egyik versenytársának sem. A második legerősebb pilótaként, a Ferrari német világbajnoka, Sebastian Vettel lépett elő az olasz és a Ferrari fanok legnagyobb örömére. A dobogóra még a Williams brazil hőse, Felipe Massa érhetett fel. A jelenlegi helyzeteket tekintve ennek a felállásnak, vagy legalább egy hasonlónak esélye igen kicsi, tekintve, hogy a Ferrari és a Williams egyaránt elveszítette régi formáját, helyükre a Red Bull érkezett meg. Bár a hazai környezet segíthet a Ferrarinak, hogy valamit előhúzzanak abból a bizonyos cilinderből, azonban ennek kevés az esélye.
                                                      Programok: 
  • szeptember 2. (péntek)

  • 10:00 - 11:30:
    Pénteki 1. szabadedzés
  • 14:00 - 15:30:
    Pénteki 2. szabadedzés
  • szeptember 3. (szombat)

  • 11:00 - 12:00:
    Szombati szabadedzés
  • 14:00 - 15:00:
    Időméreő
  • szeptember 4. (vasárnap)

  • 14:00 - 16:00:
    Verseny

(Olasz Nagydíj 2015)





























Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...