Felrobbant lelátók, hatalmas
hangulat, vörös köd. Egy szóval Monza. A Ferrari fanatikus rajongói
gondoskodtak a felejthetetlen hangulatról, miközben érdemes volt fél szemmel a
pályára is odapillantani, ahol Nico Rosberg nem várt ajándékot kapott
csapattársától.
A szombaton megrendezett
kvalifikáción győztesen kikerülő Lewis Hamilton az első rajtkockából várhatta a
fények kialvását, mellőle elsőszámú vetélytársa és csapattársa, Nico Rosberg
indulhatott, miközben mögöttük a „vörös osztag” bitorolta el a második sort. A
rajt pillanatában viszont a Mercedes brit világbajnoka beragadt, aminek
következtében sorra mentek el mellette versenytársai, így a hatodik helyre
csúszott vissza. Azonban nem Lewis volt az egyetlen, akinek nem osztottak jó
lapokat az égiek. A Red Bull fiatal tehetsége a hetedik rajthelyről egyenesen a
tizenegyedik pozícióig szánkázott vissza, egy szintén sikertelen rajtnak
köszönhetően.
Hamilton az első körben kihasználta
tempóbeli előnyét és a célegyenesben visszaelőzte Daniel Ricciardót, azonban a
szintén Mercedes-motort használó Valtteri Bottasszal már nehezebb dolga akadt.
Tizenegy körön keresztül tartó kiélezett küzdelem eredményeképpen végül át
tudta magát verekedni a finnen, aki kis időt követően ki is állt az első
kerékcseréjére. Az ezüstnyilak lágy
abroncson startoltak, így várni lehetett tőlük, hogy jóval tovább kint maradnak
majd, mint riválisaik. A tizenhetedik körben érkeztek a Ferrarik is és mindkét
piros autóra ismételten szuperlágy abroncsok kerültek fel. A címvédő gárda esetében
kérdéses volt, hogy kit hoznak ki elsőként, végül Rosberg állt ki hamarabb - a
24. körben – Hamilton pedig a következőben, aki csak jócskán a két Ferrari mögé
tért vissza. Mindkét Mercedes-pilóta közepes abroncsot kapott, ami azt
jelentette, hogy egy kiállással taktikáztak, míg a Maranellóiaknak még egyszer
meg kellett látogatniuk a boxutcát.
A futam utolsó harmada aligha
nevezhető eseménydúsnak. Rosberg tizenöt
másodperc előnnyel idei hetedik győzelméig sétakocsikázott, mellyel az
elsőségek számában ismét megelőzte csapattársát, a pontok terén pedig 2
egységre megközelítette. Lewis Hamilton ugyan levágott egy sikánt, de ez se nem
osztott, se nem szorzott a végeredménynél. Sebastian Vettel hat másodpercre faragta
lemaradását, a Ferrari ezen a versenyen az eltérő taktika ellenére sem volt
képes harmadiknál jobb helyet elérni. Ezúttal a nagy középmezőnybeli csaták is elmaradtak,
két fontos előzés még így is történt a vezető négyes mögött. Daniel Ricciardo a
véghajrában utasította maga mögé Valtteri Bottast az ötödik helyért, Max
Verstappen a hetedik pozícióban tette meg ugyanezt Sergio Perezzel,
csapattársához hasonlóan szuperlágy abroncsok segítségével.
Négy versenyző nem ért célba az
Olasz Nagydíjon. Jolyon Palmer és Felipe
Nasr a futam elején, az első sikánban ütköztek. Bár folytatni tudták, rövidesen
mindketten kiállásra kényszerültek autóik sérülése miatt. A vétkesnek Nasrt
ítélte meg a versenybíróság, aki 10 másodperces büntetést kapott. A
tizenharmadik helyről induló Pascal Wehrlein műszaki hiba miatt húzódott félre,
ugyanott, ahol az időmérőn csapattársa is. Danyiil Kvjat hajtott még a garázsba
Toro Rossójával.
A bajnokság következő
állomásaként Singapore-ba érkeznek majd meg a csapatok szeptember közepén.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése