Ugrás a fő tartalomra

Singapore Nagydíj

Nincs megállás, tovább dübörögnek a lóerők, ezúttal pedig elhagyva Európát Szingapúr mesés környezetében folytatódik a versengés a világ leggyorsabb pilótái között. A versenynaptár tizenötödik állomásának pályájában rejlő izgalmak és az éjszaka rejtelmei egy igen sokoldalú, és minden szempontból figyelemfelkeltő versenyt ígér a száguldás szerelmesei számára.
A Szingapúri nagydíj volt az első éjszaka megrendezett futam, melyet először 2008-ban szemlélhetett meg a nagyérdemű. A 1500 lámpa és 24 generátor által biztosított mesterséges napfény adja a versenyhétvége saját, utánozhatatlan arculatát. Nem is csoda tehát, hogy mind a versenyzők, mind pedig a nézők körében nagy népszerűségnek örvend az esemény. Az egyik legjobb emlékei feltehetően Fernando Alonsónak vannak, hiszen ő emelhette a magasba a történelemben elsőként a győzelmi trófeát.
Szingapúr belvárosában elterülő városi pálya egyike azoknak, amit Hermann Tilke tervei alapján építettek meg. A 3,148 mérföld hosszú Singapore Street Circuit 24 kanyarral tarkítva várja a pilótákat, akiknek összesen 61 alkalommal kell áthaladniuk a célvonalon, mire felavathatnák a végső győztest. Az utcai versenypályán nehéz előzni, mert kevés hosszú egyenes van és nagyon egyenetlen a felülete. Leggyorsabb pontja a Raffles Boulevard szakasz, aminek a végén 300 km/h-s sebességgel is lehet haladni. A pálya egyik érdekessége, hogy a Marina Bay-i rész átmegy a főtribün alatt, valamint az óriáskerék, ami tulajdonképpen egy forgó lelátó. A fékek illetve a váltó különösen nagy terhelésnek van kitéve, így itt váltanak a pilóták a legtöbbet. A pálya abszolút körrekordja a Ferrari finn világbajnokának, Kimi Räikkönen nevéhez fűződik, 1:45.599-cel. Azonban a nem ő láthatta meg a legtöbb alkalommal - elsőként - a kockás zászlót, hanem jelenlegi csapattársa, Sevastian Vettel, aki szám szerint négy alkalommal tudott győzelmet szerezni, többek között 2015-ben is.
A tavalyi évi Szingapúri Nagydíj egyike volt azon kevés alkalomnak, ahol a Mercedesek nemhogy nem indulhattak a pole-ból, de még a dobogón sem tudtak végezni. Viszont amilyen szerencsétlenül alakult a hétvége az ezüstnyilaknak, olyan jól ment a Ferrariknak. Sebastian Vettel a szabadedzéseken mutatott fölény, és a szombati pole megszerzése után, a vasárnapi versenyen is megmutatta, hogy nem felejtette el, melyik a gáz- és melyik a fékpedál versenygépében. Kimi Räikkönen is hozta a kötelezőt, hiszen az időmérőn megszerzett harmadik helyén láthatta meg a kockás zászlót vasárnap is. Közéjük a Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo tudott befurakodni. Annak esélye, hogy idén egy hasonló felállást láthatunk megjósolhatatlan, hiszen 2015-ben is él hosszal vezető Mercedesek nem tudták megmondani pontosan, hogy mi okozta az egy versenyes visszaesésüket.
( Singarore GP - 2015) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...