Még szinte fel sem
ocsudtunk a Maláj Nagydíj izgalmaiból, máris itt a következő futamhétvége. A versenynaptár tizenhetedik állomásaként
érkezik meg a Száguldó Cirkusz illusztris mezőnye a felkelő nap országába a
hétvégén.
A történelem első japán nagydíját 1976-ban rendezték meg a
Fuji Speedwayen, mely a mesés Sizuoka tartományban terül el. Ezen a futamon, az
olasz származású, de amerikai versenyző, Mario Andretti állhatott fel a dobogó
legmagasabb fokára, beírva ezzel magát a történelemkönyvekbe. A versenyeket
1987-től 2006-ig minden évben Szuzukában rendezték meg, majd 2007-ben és
2008-ban ismét Fudzsi büszkélkedhetett a házigazda szerepkőrben. 2009-től pedig
egészen napjainkig újra Szuzuka fogadja a Forma-1-es széria tagjait.
A pálya eredetileg nem is kimondottan versenyzésre épült,
hanem a Honda privát teszthelyszíneként szolgált volna. Tervezője a holland
nemzetiségű John "Hans" Hugenholtz volt. Mellé egy vidámparkot is felhúztak
Motopia Park néven, amelynek elsődleges célja a Honda gyár dolgozóinak és
családjainak szórakoztatása. Az 5,807 km hosszú pálya az egyetlen a
Formula–1-ben, melynek nyolcas alakja van, azaz felüljárón visz át a versenyzők
útja. Egyike a világ legérdekesebb pályáinak, ugyanis szinte mindegyik kanyartípus
megtalálható rajta: hajtű-, közepesen gyors, gyors kanyar és sikán is segíti az
egyedi arculat kialakítását. Egy veszélyes balkanyar a hosszú egyenest követő
130R, mely nevét arról kapta, hogy 130 méter sugarú. Egy másik különleges
kanyarkombináció az "S" sorozat mely két bal- és két jobbkanyarból
áll. A különleges kialakítás, és a technikás vonalvezetés legjobban Kimi
Räikkönennek feküdt, hiszen, az ő nevéhez fűződik az abszolút körrekord
megfutása, még 2005-ből. McLarenjével 1 perc 31,540 másodperc alatt teljesített
egy kört a világbajnok.
Ha az elmúlt két évet nézzük, a legjobb esélye Lewis
Hamiltonnak van, hogy sorozatban harmadik alkalommal is meghódítsa a dobogó
legmagasabb fokát. Bár Nico Rosberg a tavalyi évben elbitorolta a
szabadedzéseket és a pole-t is csapattársa elől, a futamon mégsem tudott fogást
találni legfőbb riválisán, így csak a második helyen tudott célba érni.
Mögöttük a Ferrari német világbajnoka, Sebastian Vettel emelte magasba a trófeát. A Mercedes fölénye természetesen
vitathatatlan, azonban a Red Bull egyre jobban kezd közel érni a gárdához, így
okozhatnak még kisebb-nagyobb fejtörést az ezüstnyilaknak.
A hétvége programja:
október 7. (péntek)
- 03:00 - 04:30:Pénteki 1. szabadedzés
- 07:00 - 08:30:Pénteki 2. szabadedzés
október 8. (szombat)
- 05:00 - 06:00:Szombati szabadedzés
- 08:00 - 09:00:Időméreő
október 9. (vasárnap)
- 07:00 - 09:00:Verseny
(Japán Nagydíj - 2015)



Megjegyzések
Megjegyzés küldése