Ugrás a fő tartalomra

Abu Dhabi - A végső összecsapás!

Egy igen hosszú és tartalmas szezon végéhez érkeztünk el! A csapatok, valamint a pilóták már javában a helyszínen készülődnek az előttük álló utolsó nagy összecsapásra. Persze most minden szem a Mercedes két versenyzőjére, Nico Rosbergre és Lewis Hamiltonra, valamint kettejük végsőkig kiélezett küzdelmére vetődik. Nem kell már sokat várni, hiszen vasárnap délután minden eldől!
A 2009-óta megszakítás nélkül a versenynaptárban szereplő Abu Dhabi Nagydíj a fényűzés és a pompa mellett a show-ról is gondoskodik. A pilóták a megszokottnál is több PR programra hivatalosak ilyenkor, így a jól megszokott szerdai érkezés helyett sokan már hétfőn az Egyesült Arab Emírségben tartózkodnak. Nem is meglepő, tekintve, hogy ezen versenyhétvége után igen hosszú ideig nem élvezhetjük a Száguldó Cirkusz által kínált élményeket.
Azonban most az izgalmak fő központja nem egy luxusszállodában vagy étteremben lesz, hanem az Abu-Dhabitól nem messze fekvő, 5,5 kilométer hosszú Yas Island Circuit motorsport-versenypályán, melyet a német Hermann Tilke tervezett és az arab Aldar Properties vitelezett ki. Ha jól megnézzük, a pályát láthatjuk, hogy két egymástól jól elkülöníthető szakaszból áll. Egyik, kanyargós része Monacó kikötő részéhez hasonlít, további különlegessége, hogy a bokszutca kivezetése a versenypálya alatt halad el. Elsőként Bruno Senna száguldhatott végig a friss aszfaltcsíkon, egy tesztvezetés keretei között, azonban a leggyorsabb kör megtétele a jelenlegi címvédő, Lewis Hamilton nevéhez fűződik, melyet 2009-ben 1: 39,695 alatt teljesített a brit. A legtöbb győzelmet a Ferrari német bajnoka, Sebastian Vettel tudhat magáénak, szám szerint három alkalommal ünnepelhetett a dobogó legmagasabb fokán.
A tavalyi nagydíjhétvége Nico Rosbergről szólt. A szombati pole megszerzése után vasárnap sem talált legyőzőre, és megnyerte a futamot. Viszont hiába a dicső győzelem, a Világbajnoki cím csapattársa zsebében landolt. Azonban most kicsit más a felállás. Jelenleg Rosberg tizenkettő ponttal áll a tabella élén, így úgymond könnyű helyzetben tudhatja magát, hiszen csupán egy dobogós helyezés elég számára a Bajnoki cím elhódításához. Néhány nappal ezelőtt így nyilatkozott a német. „Nagyon várom Abu-Dhabit! Jó érzés, hogy már sorozatban harmadik éve vagyok harcban a bajnoki címért Lewisszal. Mindent megteszek azért, hogy győzelemmel zárjam az évet. Jó hetem volt, pihentem, a családommal és a barátaimmal voltam, remek hangulatban vagyok” Persze Hamilton sem arról híres, hogy könnyen feladná a harcot. Így nyilatkozott a bajnok: „Nem volt tökéletes szezon ez számomra, és szinte lehetetlen esélyekkel vágok neki a hétvégének, ahol nem fog számítani, mit csinálok. De nem adhatom fel. Büszke vagyok magamra, arra, amit eddig elértem, és elégedett vagyok, amíg elmondhatom, hogy mindent megtettem. Bármi is történik, büszke leszek azokra, akik részt vettek az elmúlt években elért sikereinkben. Ennek a hétvégének ugyanúgy vágok neki, ahogyan minden versenynek. Nyerni akarok, mindent megtenni, hogy a csúcson zárjam az évet.”

Adu Dhabi Nagydíj programja:

November 25. (péntek)
10:00 - 11:30: Pénteki 1. szabadedzés
14:00 - 15:30: Pénteki 2. szabadedzés

November 26. (szombat)
11:00 - 12:00: Szombati szabadedzés
14:00 - 15:00: Időmérő

November 27. (vasárnap)

14:00 - 16:00: Verseny

( Abu Dhabi Grand Prix )

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...