Ugrás a fő tartalomra

Évközi teszt a Hungaroringen!

Az idei évben is megrendezésre kerül a már tradicionálisnak számító Magyar Nagydíj a Hungaroringen, azonban a 2017-es szezonban a szokottnál is tovább fognak majd hazánkban tartózkodni a száguldó cirkusz szupersztárjai.
A vezetőség és a csapatok hosszú ideig egyeztettek a szezonban megrendezésre kerülő szabad tesztek végleges időpontjáról, ám mostanra elkészült a végleges beosztás, melybe egy számunkra mindenképpen érdekes helyszín is helyet kapott. A magyar pályán rendezik meg ugyanis - augusztus 1-2 -án - az egyik évközi tesztet.
Az előzetes információk arról szóltak, hogy ennek megrendezési jogát a Brit Nagydíjnak is otthont adó, Silverstone kaphatja majd meg, ám a kialakult helyzet, és a kilépés erős fontolgatásának tudatában elvették a pályától a lehetőséget, és a mogyoródi építménynek adták át. Ennek értelmében pedig a szokásos nyári pihenő előtt még két napig nálunk körözgethetnek és tesztelhetnek majd a világ leggyorsabb autói.
Az ilyen szabad tesztek remek lehetőséget nyújtanak a csapatok számára, hogy új fejlesztéseket próbálgassanak, illetve, hogy lehetőséget adjanak olyan pilótáknak, akiken megakadt a szemük. A rendelkezésre álló négy napból kettőn ugyanis fiatal pilótáknak kell lehetőséget adniuk a csapatoknak. Olyanoknak, akik eddigi pályafutásuk során háromnál kevesebb Forma–1-es futamon vettek részt.
Ebben az évben – az előzőkhöz hasonlóan – két előszezoni tesztet tartanak majd Barcelonában, majd az első évközi tesztet Bahrein bonyolítja majd le, közvetlenül a futamhétvégét követően. A második ilyen lehetőség már hazánkban lesz, augusztus első két napján, ezt követően pedig a pilóták indulhatnak is a jól megérdemelt szabadságukra. Idén is került be – a Pirelli kérésére – gumitesztelési lehetőség, mely majd Abu-Dzabi-ban zajlik, a szezonzáró versenyhétvégét kövezően. Ennek célja kizárólagosan a 2018-as gumiabroncsok tesztelése lesz.

A 2017-es tesztnaptár:

Február 27-március 2.
Barcelona – előszezoni teszt

Március 7-10.
 Barcelona – előszezoni teszt

Április 18-19.
Bahrein– évközi teszt

Augusztus 01-02.
Hungaroring – évközi teszt

November 28-29.

Abu-Dzabi – utószezoni gumiteszt

(Hungaroring - Nico Rosberg) 

Megjegyzések

  1. Casinos in the UK - How to find good games - GrizzGo
    So, what do we mean by febcasino “casinos in the gri-go.com UK”? to find a https://septcasino.com/review/merit-casino/ casino and live jancasino casino games on a septcasino mobile phone device in 2021.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...