Ugrás a fő tartalomra

Szabo Nikolas – Sikeres hétvégében bízom!

Nincs megállás. Szabo Nikolas éppen csak elhagyta Belgiumot, az Európa Bajnokság első fordulójának helyszínét, már is utazik tovább, hiszen egy újabb megmérettetés vár rá, ezúttal Bruck impozáns vidékén, a Szlovákia Bajnokság második versenyhétvégéjén.
A fiatal tehetséggel beszélgettünk, aki megosztotta velünk nézeteit az elkövetkezendő napokkal kapcsolatban.

Újabb hétvége, újabb kihívás. Mi vár rád ezúttal?

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit rejt számunkra a brucki hétvége. Bízok benne, hogy egy eseménydús és sikeres fordulót fogunk zárni, valamint izgalmas versenyzésben lesz részünk. Én legalábbis mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy így legyen.

Elég kemény időszak áll már most mögötted, felkészülések, versenyek… Hogy érzed magad?
 
Kicsit fáradt vagyok, de teljes mértékben készen állok a hétvégére. Úgy gondolom, hogy mind fizikailag, mind pedig szellemileg sikerült maximálisan felkészülnöm minden eshetőségre.  
Hogyan zajlott a felkészülésed?

Szükségem volt egy kis pihenésre a hosszú Belga futamhétvége után, de természetesen nem maradtak ki az edzések sem. Sikerült megtalálnom az arany középutat, szóval készen állok.

Mit vársz az ellenfelektől?

Jó kis csatát a pályán. Nagyon kemény versenytársaim vannak, akik képesek meglepetéseket okozni, de remélem, hogy nekem is lesznek majd váratlan húzásaim.

Mi lesz a hétvége célja?

Mindenekelőtt 120%-os teljesítményt szeretnék nyújtani minden pályán töltött alkalommal, és élni szeretnék a kínálkozó lehetőségekkel. Persze mint mindig most is a győzelem hajt, és ez lebeg a szemem előtt. Végül is versenyző vagyok (mosolyog).
Szerző : 
Farkas Kitti



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...