Minden autóversenyző életében egyszer csak elérkezik
a váltás, a továbblépés. A pillanat, amikor érzik magukban, hogy többre
hivatottak és magasabb szériában is meg tudnák állni tisztességgel a helyüket.
Szabó Nikolas sincs ezzel másként. Hosszú évek kitartó és sikeres gokart
szereplése után mára megfogalmazódott benne az igény egy nagyobb kihívásra.
„Nagyon
szeretek gokartozni, de már szerintem elég ideje vagyok benne ahhoz, hogy
tovább áljak. Érzem magam olyan
felkészültnek, mind mentálisan, mint pedig fizikálisan, hogy bátran
kimondhatom, készen állok. Persze tudom, hogy mindig van hová fejlődni, ez az
egyik mottóm is. Ám ehhez olykor elengedhetetlen a környezetváltozás, hogy az
új ingerek hatására más nézetek is ki tudjanak alakulni.„
„Hogy
hol és milyen pozícióban fognak engem látni a motorsport kedvelői, az még a
jövő zenéje. Megkeresések akadnak, egy-két csapattal pedig közelebbről is meg
tudtam ismerkedni. Remélhetőleg a közeljövőben más hírekkel is tudunk majd
szolgálni. Jelenleg a legnagyobb célom, hogy az előttem álló bajnokságokban a
lehető legjobb helyeket tudjam megszerezni, persze ez nem könnyű feladat
számomra, főleg mostanában, ugyanis a technika ördöge gyakran időzik a
garázsomban, megfosztva ezáltal néhány igen fontos ponttól. De a tempóm megvan,
az adandó lehetőségeket pedig kihasználom…”
Nikolas minden
mozdulatából süt a tettvágy, és hogy ezek a tervek nem csak üres,
valóságtartalom nélküli fellengzős mesék. Ha ezek bekövetkeznek egy újabb
tehetséges, magyar vonatkozásokkal rendelkező fiatallal gazdagodni fog az
autóversenyzés elit köre.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése