A 2015-ös rendezvény után újra a
mogyoródi aszfaltcsíkra látogat a legrangosabb Ferrari-versenysorozat mezőnye,
melynek többek között oszlopos tagja a 2013-as GP2-bajnok Fabio Leimer, és az
elképesztő Ferrari-gyűjteményéről elhíresült hazánkban élő kanadai milliárdos
Josh Cartu is.
Mivel a hétvége ezúttal egybeesik a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjjal,
idén sajnos nincs jelen aktív F1-es pilóta a vörösöktől, és emellett az XX
Programme és az F1 Clienti programok sem látogatnak hazánkba. A Ferrari legnagyobb
szerelmesei holnaptól (06.25.) vehetik birtokba a Hungaroringet egy, a többi
sorozathoz képest jutányos árú belépő megvásárlásával, ami a paddockba való
belépésre is jogosít.
A mezőny jelentős részét olyan Ferrari-ügyfelek alkotják,
akik maguk is a maranellói márka sportautóival közlekednek a mindennapokban,
így természetesen a pályára is a saját Ferrarijukkal érkeztek.
Igazi különlegesség élőben látni Josh Cartu LaFerrari
Apertáját, ami a maga 615 millió forintos értékével minden bizonnyal az egyik,
ha nem a legdrágább négykerekű, ami hazánk útjait rója. Emellett természetesen
megtekinthető a többi versenyző személygépkocsija is, a kilátogatók számos
Californiával, 458 Italiával, 488 GTB-vel, FF-fel, vagy F12-vel találkozhatnak.
Érdemes egy pillantást vetni néhány modell egyedi rendszámára is, amelyek közt
akad néhány igazán ötletes is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése