Jövő
héten, Németországban azon belül is Wackersdorfban kerül megrendezésre a Gokart
Európa Bajnokság harmadik fordulója, ahol a fiatal szlovák tehetségnek, Szabó
Nikolas-nak is szurkolhatunk.
Nikolasszal
a beszélgettünk az előtte álló megmérettetésről, valamint a mindennapjairól.
Nem
kerülte el a figyelmünket, hogy nagy erőt fektetsz a felkészülésbe. Hogy néz ki
a napirended?
Heti háromszor járok személyi edzőhöz, valamint heti
háromszor futok is. Amikor nincs versenyem, az időmet valamint az energiámat is
maximálisan a felkészülésre összpontosítom. Persze élveztem a versenymentes
időszakot, hiszen a családommal lehettem és egy kis lazulás sem maradhatott ki
a haverokkal. Így teljes őszinteséggel mondhatom, hogy készen álok a jövő heti
Európa Bajnokságra.
Milyen
a kapcsolatod a német pályával?
Nagyon jó. Szeretem
a technikás részeit, amelyek kihívást állítanak elém. Wackersdorf egy csodálatos
helyszín és Németország is kimondottan közel áll hozzám. Remélem, hogy a
jövőben sokkal több alkalommal versenyezhetek majd ebben az országban.
Jelenleg
ötödik vagy a bajnokságban és még két verseny van hátra. Mit gondolsz, elérhető
a dobogó a szezon végén?
Eddig nem volt túl sok szerencsém, ám remélem, hogy
ez most fordulni fog. A csapattal nagyon keményen dolgozunk azon, hogy minden
jól alakuljon, és ha 1-2 hibát ki tudunk küszöbölni, akkor véleményem szerint
teljes mértékben reális a dobogó.
Milyen
céllal utazol ki a versenyre?
Egy dobogós helyezésnek nagyon örülnék. Kellenek
végre azok a nagyon értékes pontok, hogy életben tartsam a bajnoksági esélyeimet.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése