Ugrás a fő tartalomra

Nikolas Szabo újra a dobogó legtetején!

Egyszer fent, másszor lent. Ez az egyszerű mondat tökéletesen lefedi a fiatal bajnok elmúlt időszakát. Egy nem éppen sikeres Európa Bajnoki szereplés után ugyanis a Szlovákia Bajnokság csehországi fordulóján ismételten a dobogó legmagasabb fokán ünnepelhetett. 

Nikolas számára az Európa Bajnokság harmadik fordulója, melynek a Németországbeli Wackersdorf adott otthont, nem éppen az elképzelések szerint alakult. Hiába a 120%-os teljesítmény, a szerencse elkerülte a szlovák versenyzőt, és a technikai gondok ismételten felütötték a fejüket.

„Sajnálom, hogy így alakult, ez a hétvége, mert értékes pontokat buktunk el a bajnokságban. Végül hetedik helyen zártam, összetettben pedig a hatodik helyre csúsztam vissza. Jobb eredményben reménykedtem, de mi minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy kihozzuk a maximumot a helyzetből. Ez egy ilyen sportág, ezek megtörténnek és, mint ebben az esetben is, rajtunk kívül álló hibák idézik elő a pontvesztést. Öröm az ürömben, hogy még semmi sincsen veszve, hiszen a VB állása nagyon szoros. Köztem és a negyedik helyezett kötött ugyanis csupán négy pont a differencia…”
Nem könnyű feladat egy ilyen hétvége emlékét hátrahagyva új feladatra koncentrálni, de „hála” a szoros versenynaptárnak Nikolas számára nem volt más választás. Két napos pihenő után újra a versenyzés vette át a vezető szerepet, ezúttal Csehországban. A Szlovákia Bajnokság ötödik fordulóján azonban minden összejött. Pole pozíció, új pályarekord felállítása és győzelem.


„ Trinec egy nagyszerű helyszín, ami eddig is közel állt hozzám, ezután a hétvége után pedig még inkább megkedveltem. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól szerepelt a csapat, hiszen nem kevés ponttal gazdagodtunk, ami elengedhetetlen a végső győzelemhez. Sajnos azonban itt is voltak problémáink, a második futamon az ezüst, míg a harmadikon a bronz helyezést tudtam megszerezni, így összetettben a második helyen olvashattam a nevemet…” 

Edzés - Szabó Nikolas
(Sportivo.hu/K's World - Fit4Race)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...