Szabó Zsolt – Szorgalom, elkötelezettség és alázat

Szorgalom, elkötelezettség és alázat. Ez a kulcs a sikerhez. Lehet valaki akármilyen tehetséges is az adott területen, ha e három alapanyag közül akár egy is hiányzik az emberből, soha nem érheti el azt a pontot, amiért egész életében küzd. De mi történik akkor, ha ez a három összetevő egy tehetséges és elszánt emberben összpontosul? Akkor egy olyan személyt kapunk, aki előtt nem léteznek akadályok.

Szabó Zsolt jelenleg a Zengő Motorsport versenyzője, aki néhány éve még csak álmodni mert arról, hogy egy nap egy világbajnoki szériában versenyezhet és küzdhet a jobbnál jobb pozíciókért. Mára az álma valóra vált, ugyanis a WTCR mezőnyének jeles tagja. Hosszú és igen rögös út vezette el a fiatal magyar tehetséget eddig a pontig, azonban minden egyes áldozat, melyet ezért meghozott, kifizetődött.

Nézzük, hogyan vélekedik a kezdetekről, az álmairól és a jövőjéről Szabó Zsolt!

Zsolti, kezdjük mindjárt a legelején. Köztudottan nagyon szeretsz sportolni. Miért választottad éppen ezt a sportágat?

Gyerekkorom óta imádom ezt az egészet, mióta elérem a pedálokat. Emlékszem, amikor még kicsi voltam, apukámmal mindig jártuk a gokartpályákat, csak szórakozás képpen. Semmi rendszerszerűség nem volt benne. Amikor nyaraltunk, vagy valahová kirándultunk, rögtön utána néztünk, hogy a közelben van-e pálya, és ott töltöttük el az időnk nagy részét. Mindig tudtam versenyezni a felnőttekkel, úgy éreztem, hogy gyors vagyok, így elindultam néhány amatőr versenyen, ahonnan jöttek is a pozitív visszacsatolások. 13 – 14 éves koromban elhatároztam, hogy szeretnék profi szintre lépni, így kerestem egy csapatot. Ez az Energy Team volt, akikkel el is jutottam a tesztig, meg is állapodtunk, el is kezdtük a szezont, azonban az első vagy a második futam után fel kellett adnom a szezont magánjellegű okok miatt. Alternatív megoldást kerestem, így kötöttem ki a szimulátoros világban. Elkezdtem szimulátor versenyeken részt venni. Sikerült felküzdeni magamat a világranglista 11. helyéig. A Nissannak volt egy GT Academy nevezetű tehetségkutató programja, amibe 2014-ben Magyarország nem került be, így úgy gondoltam, hogy rákészülök 2015-re és megpróbálom. Pont előtte hirdetett egy ugyan ilyen lehetőséget a B3 Racing Team, amire el is mentem. Itt túljutottam a válogatókon és autóba is ültettek. Ezután kétnapos zárás következett, amire a Hungaroringen került sor. Az első napon fizikai felmérés volt és szimulátorozás. Aki itt nem teljesített jól, azt nem hívták a másnapi vezetésre. A napot 15-en kezdtük, estére azonban csak hárman maradtunk. Egy kör döntött, amit szerencsére sikerült elég jól összeraknom. Ezt követően meg is állapodtunk, hogy ott fogok menni a következő szezonban. Aztán egyszer csak felhívott egy számomra ismeretlen szám. Zengő Zoli volt. Hallotta, hogy milyen jól szerepeltem és azt javasolta, hogy menjek a Seat Leon Európa Cup-ban. Teljesen ismeretlen volt számomra az egész, így persze igent mondtam. És innen kezdődött el minden.

Kitudnád választani, hogy mi volt az eddigi karriered topp három legszebb pillanata?

Hu, ez nem éppen a legkönnyebb feladat. A harmadik helyen azt tudnám említeni, amikor tavaly második lettem az ETCC hungaroringi futamán. Első is lehettem volna, de visszaengedtem magam elé a Hondást, akit meglöktem. A második helyen az szerepel, amikor tavaly a WTCC makaói futamán pontot tudtam szerezni. Nagyon nehéz volt az a futam. Esős körülmények egy 2015-ös autóval. A legnagyobb büszkeségem azonban mégis az idei, hazai pontszerzésem volt. Nemcsak azért ez a legnagyobb élményem, mert az első világbajnoki pontjaimat tudhattam akkor megaménak, de egy kimondottan „hullámvasutas” hétvége megkoronázása is volt.  

A legjobb, legszebb pillanatok után nézzük a legrosszabbakat. Mi az, amire nem szívesen emlékszel vissza?

A portugál tömegkaramból szörnyű volt. Az első tíz helyezett autója összetőrt. Én még ekkora balesetet nem is láttam. Belülről mindezt átélni őrületes volt. Szerencsére azonban mindenki megúszta komolyabb sérülések nélkül. A legmegrázóbb számomra mégis az volt, amikor tavaly összeakadtam az egyik versenytársammal az Európa Bajnokságon és nekicsapódtam a hármas – négyes kanyar között a szalagkorlátnak. Ott olyan erőhatás ért, hogy szó szerint azt nem tudtam, hogy merre van az előre. Az volt az első balesetem. Arra emlékszem, hogy megyek, egyszer csak összeért az én autóm hátulja a másik elejével és a következő pillanatban már a falban voltam. Körülnéztem, de nem tudtam, hogy hol vagyok, beütöttem-e magamat, van-e bajom, nem tudtam, hogy hol vannak körülöttem az autók, kiszállhatok-e… Ezt az egészet nem tudtam nagyon hová tenni. Nagyon fájt a fejem, be is vittek kivizsgálásra. Borzalmas volt az egész.

Mi az, amit ettől a sportágtól kaptál? Mi az a plusz, amivel szegényebb lennél, ha nem  vágsz ebbe bele?

Kimondottan szeretem ezt az egész közeget. A magyar szurkolók elképesztők. Persze főleg Michelisz Norbi miatt jönnek ki, de bennük van az is, hogy a szériában versenyzik még két másik magyar is. Ezért örültem annyira, amikor a Hungaroringen sikerült pontot szereznem. Kitekintettem a lelátóra és mindenhol magyar fanokat láttam, magyar zászlókkal. Csodálatos pillanat volt. Ilyenkor az ember mindig mosolyog. A futam után pedig, amikor oda tudtam menni a csapatunk elött álló emberekhez, láttam rajtuk, hogy ők is örülnek. Kérdezgettek, hogy milyen volt, hogy ment, mit éreztél…? Ezek mindig nagyon jól esnek. Szóval a szurkolók miatt nagyon szeretem ezt az egészet. Persze minden éremnek két oldala van. Ha éppen nem úgy sikerül egy futam, ahogyan azt szerettük volna és esetleg valaki negatívabb  hangvételű üzenetet küld… az meg szokott viselni. Ezeket nem szabad elolvasni. Az mindig felemel, ha egy ember ilyen szinten tud rajongani valamiért, mint a magyarok például a WTCR-ért, az autósportért.

A másik dolog, hogy én mindig is szerettem versenyezni…megmérettetni magamat. Megnézni azt, hogy mire vagyok képes, hol van a határom. Szerintem ezért csodálatos ez sportág. Itt lehetőséged van megmutatni magadat. Csapaton belül, hiszen ott vannak egyenlő esélyek, illetve a versenytársaiddal. Ez hatalmas adrenalinlöketet tud adni.

Mi a végleges célod ezzel a sportággal?

Teljesen őszinte leszek. Elég komoly elképzeléseim vannak az autósporttal. Azonban ehhez még nagyon sokat kell fejlődnöm és tapasztalnom. A célom, hogy a Zengő Motorsport keretein belül minél több győzelmet tudjak szerezni. Szeretném öregbíteni a csapat nevét. A távoli jövőben pedig jó lenne egy gyári csapatban ülést kapni.

Hogyan néz ki a felkészülésed mentális és fizikai téren egy – egy versenyhétvégére?

Két héttel a futam előtt elkezdődik a mentális ráhangolódásom. Az a baj nálam, hogy nagyon a szívemre veszem a dolgokat, ami azért sem jó, mert ha elolvasok egy negatív kommentet, az túlságosan megvisel. Nem fontos, hogy százból egy ember ír részben rossz dolgot, megmarad. A felkészülés kezdetétől nem csinálok már semmit, ami a versenyhétvégével kapcsolatos, vagy nem muszáj megcsinálnom. Inkább nézek régi felvételeket. Például ha van onboard, akkor azt, vagy tanulmányozom a pályarajzot. Járok a Fit4Race-be Matics Zsolthoz. Van egy sportpszichológusom és Vele szoktam beszélgetni a lehetséges forgatókönyvekről, hogy hogyan reagáljak, ha esetleg rosszul sikerül a hétvége. Ha fejben nincs meg a pálya, akkor elkezdek szimulátorozni, de nem sokat. Maximum 30 – 40 kört, hogy lássam, milyen éles kanyarok vannak. Ha ez megvan, elképzelek egy ideális pályamenetet, melyben lefektetem, hogy hogyan alakul majd a szombatom, mit szeretnék csinálni az első szabadedzésen, a második szabadedzésen. A végén összeülök a mérnökömmel és megbeszéljük ezeket.

Végül pedig, képzeld el, hogy itt van előtted egy dzsinn, aki teljesíti egy kívánságodat. Mi lenne az?

Huha, ez nagyon nehéz. Talán az, hogy minél gyorsabban ott állhassak a dobogó legtetején. Ez tényleg egy valóra vált álom lenne. Főleg, ha ez itthon következhetne be.

Tudj meg még többet!