Ugrás a fő tartalomra

Kovács Zsombor - VB teszt 1. nap

Szeptember 21 – 23. között kerül megrendezésre a CIK-FIA Világbajnokság, melyet 2018-ban Svédországban, azon belül is Kristianstadban fognak lebonyolítani. A nevezők között van a magyar tehetség, Kovács Zsombor is, aki csapatával, a KSM Schumacher Motorsport-al próbálja megkaparintani a vágyott bajnoki címet.

A VB elött a nevezőknek lehetőségük nyílik részt venni egy hivatalos teszten, mely remek lehetőség arra, ahogy még az éles harc megkezdése előtt feltérképezzék a helyszín minden egyes centiméterét. A gyakorlási lehetőség 3 teljes napon keresztül biztosítja a felkészülési lehetőséget a versenyzők számára.

Zsombor és csapata is a helyszínen tartózkodik, hogy a lehető legjobb állapotban térhessenek vissza kevesebb, mint két hét múlva Svédországba. Nézzük, hogyan zajlott az első nap a KSM Schumcher Motorsport magyar tehetségének szemszögéből.

„ Csütörtökön érkeztem meg a helyszínre. Akkor csak kőrül néztünk, beszélgettünk egy kicsit. Az érdemi munka pénteken vette kezdetét. Bevallom őszintén nagyon izgatott voltam, hiszen egy nagy kihívás ez számomra. Egy ismeretlen pályát kell feldolgoznom viszonylag rövid idő alatt.

Egy gyors átbeszélés után ki is gurultam a pályára. Elkezdtem felmérni a terepet. Megnéztem, hogy hol lehet többet, hol kevesebbet adni a megfelelő eredmény elérése érdekében. Az egész napot arra szántuk, hogy a lehető legjobb kapcsolatot tudjam kialakítani az aszfalttal. A nap végi összegzésnél elégedett lehettem, hiszen maximálisan sikerült elvégeznem ezt a feladatot. A tempóm megvolt, folyamatosan az elsők között tudtam mozogni. Sőt, volt olyan is, amikor az élen álltam.

Ami a szombatot illeti. A feladat adott. Össze kell hangolnom a vezetési stílusomat a pályával.” – nyilatkozta péntek este Zsombor.

Izgatottan várjuk, hogy milyen újabb fejleményekkel tud szolgálni majd a mai napról pilótánk.
 (Kovács Zsombor - KSM Schumacher Motorsport)


(Kovács Zsombor - KSM Schumacher Motorsport)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...