Ugrás a fő tartalomra

Porsche Mobil 1 Supercup – Ammermüller győzelmével zárult a monacói hétvége


A széria egyik legtapasztaltapp pilótája, a 33 éves Michael Ammermüller szerezhette meg szezonbeli első győzelmét a Porsche Mobil 1 Supercup második versenyhétvégéjén. Sikeresen profitálva pole pozíciójából a német versenyző ünnepelhetett a pódium legfelső fokán, mögötte Mikkel O. Pederson és Larry ten Voorde értek célba.

Festői környezetben kapott helyet a Porsche Mobil 1 Supercup Paddockja a Monaói Hercegségben. Egy botanikus kert melletti cirkuszi sátor adott otthont a széria tagjainak, megteremtve ezzel a nem  mindennapi atmoszférát, mely magával ragadta a csapatokat és a pilótákat. Mind a 28 Porsche 911 GT3 Cup egymás mellett, a sátorban díszelegtek a hétvége folyamán.

A versenyzői eligazítás az egész versenyhétvége „kezdőrúgása”. A versenyigazgató Peter Roberts ilyenkor tájékoztatja a versenyzőket minden fontos információról, a pálya karakterisztikájáról és a hétvége menetrendjéről. Monacóban természetesen ez is úgy néz ki, mint egy valódi show. Mivel ez egy nem mindennapi helyszín, a pilótáknak is jóval több információt kellett befogadniuk saját biztonságuk érdekében.
A futamhétvége koronázatlan királya minden szempontból Ammermüller volt, ugyanis nem csak a szabadedzésen és az időmérőn aratott elsőséget, de a futamon is ő láthatta meg elszőr a kockás zászlót. A 3,337 km-es pályán 1:34.963 perces kört kellett megautóznia az első rajtkocka megszerzéséért. A ProAm kategória leggyorsabbja ezúttal Roar Lindland volt.

A BWT Lechner Racing Team versenyzője így értékelte saját teljesítményét a kvalifikáció után.
„ Elképesztően örülök ennek az eredménynek. Gondolom mondanom sem kell, hogy mennyire fontos ezen a pályán az elsőség. Nagyon nehéz itt előzni, szinte lehetetlen. Az időmérőn nagyon nagy volt a forgalom, így sajnos csak egy gyors kört tudtam megtenni, de úgy látszik szerencsém volt.”
 Mögötte a Dinamic Motorsport versenyzője Mikkel Pederson, valamint az MRS GT – Racing Team neves tagja Larry ten Voorde várhatták a rajtot vasárnap.

Vasárnapi verseny TOP – 3 :

Összetettben:
  • 1.      Michael Ammermüller
  • 2.      Mikkel O. Pedersen
  • 3.      Larry ten Voorde

Rookies:
  • 1.      Ayhancan Güven
  • 2.      Kantadhee Kursiri
  • 3.      Joey Mawson

Pro Am:
  • 1.      Roar Lindland
  • 2.      Philipp Sager
  • 3.      Nicolas Misslin

A futamon rajt cél győzelemmel vitézkedő német versenyző elképesztő motiváltsággal indul neki a következő versenyhétvégének, mely bő egy hónap múlva kerül megrendezésre Ausztriában, Spilbergben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Forma-1 kicsit más szemmel

„Kenyeret és cirkuszt a népnek...” tartja a régi római mondás. Már az ókori római birodalom tündöklése során rendeztek kocsi versenyeket, bár ott még más volt a cél, mint most. Hosszú utat kellett megtenni, míg elértünk napjaink legnagyobb és legsikeresebb száguldó cirkuszáig, a Forma-1-ig.  Csillogás, erő, hatalom... egy szóval Forma-1. 9 hónap, több mint 19 versenyhétvége, 11 csapat, 22 versenyző és csak 1 cím, amiért mindenki küzd, és amit nem szerezhet meg akárki. Olyan pilóta emelheti csak a magasba a világbajnoki trófeát, akiben a tehetség és a szerencse találkozik és e kettő nászából olyan versenyző születik, mint például Michael Schumacher. Minden idők legsikeresebb F1-es világbajnoka. 308 nagydíjból 91-et megnyert és egyedüliként 7 VB cím büszke tulajdonosa. Vagy említhetném Nelson Piquet, Alain Prostot, Ayrton Sennát, de Fernando Alonsot, a finn Jégembert, Kimi Räikkönent vagy Sebastian Vettelt is. Ők mind átélhették már, hogy milyen, amikor a siker mel...

15 érdekes tény Felipe Massáról

A Williams brazil pilótája pályafutása kezdete óta az egész világon nagy népszerűségnek örvend. Nemcsak a tehetségével, de szeretetreméltó természetével is magára tudja vonni a szurkolók figyelmét. A közel 14 éves pályafutása alatt számos érdekesség napvilágot látott már Massáról. Igyekeztünk a leginkább figyelemre méltóbbakat összegyűjteni. 1 . 1999-ben még pizzafutárként dolgozott a Forma-1-es pályán Brazíliában, és csak álmodozott arról, hogy egy nap ő is az autóversenyzés királykategóriájának szerves része lesz. 2. A brazil versenyzőt a Ferrari nevelte ki magának, és tulajdonképpen ez a sikeres program alapozta meg a maranellóiak későbbi versenyzői akadémiáját. 3. Oly sokakhoz hasonlóan a legnagyobb példaképe Ayrton Senna. 4. Sajnos karrierje legsúlyosabb balesetét Magyarországon szenvedte el: a 2009-es időmérőn egy Rubens Barrichello autójáról leesett rugó találta el, és fejsérülései miatt a teljes hátralévő szezont kihagyni kényszerült. 5. ...

Nikolas Szabó – Forma-1 szakszerűen

A hétvégén tovább dübörög a Száguldó Cirkusz, melynek következő állomása az Európai Nagydíjnak otthont adó Baku. A Lewis Hamilton vs. Sebastian Vettel csatáról szóló 2017-es szezon újabb izgalmas versenyhétvégéhez érkezett, hiszen tavaly a Ferrari négyszeres világbajnokának feküdt ez a pálya. Na de mi várható idén? Szabó Nikolasszal beszélgettünk és elemezgettük a Kanadai Nagydíjat, majd jósolgattunk az Európai Nagydíjról. Először is visszaemlékezve, hogy tetszett neked a Kanadai Nagydíj? Kimondottan élveztem. Szerintem egy nagyon eseménydús és izgalmas futamot láthattunk. Idén sokkal érdekesebbek és „megmaradóbbak” a nagydíjak – kivéve párat- ami jót tesz a széria hírnevének. Persze ez főleg a Hamilton – Vettel párharcnak köszönhető. Ki volt számodra a nap versenyzője? Daniel Ricciardo-t tudnám említeni. Nem hibázott és egy lassabb Red Bull-al is ott tudott maradni a dobogón. Szóval nálam mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből. A csapatutasítás megosztja a nézőket. Val...