Szabó Zsolt Dávid számára izgalmasan
alakul ez a hét. Kedden bejelentette, hogy új partnerrel, a Fornettivel
folytatja tovább a felkészülését. Csütörtök délután pedig azt, hogy visszatér a
versenypályára, méghozzá a M1RA színeiben. Az első szabadedzésén 9. legjobb
időt sikerült megfutnia, míg az első versenyén a 8 pozícióban ért célba,
mellyel 15 bajnoki pontot zsebelhetett be.
8 hónap kihagyás után ült újra
versenyautóba Szabó Zsolt. A hétvégén kerül ugyanis megrendezésre a TCR Europe
ötödik versenyhétvégéje, melyet ezúttal Oschesleben-ben bonyolítanak le a
szervezők. Michelisz Norbert csapatának újonca számára eddig sikeresnek
bizonyul a hétvége.
„Egy hirtelen jött lehetőségnek
köszönhetően csatlakozhattam a M1RA Motorsport csapatához, aminek nagyon
örülök. Ez a hétvége számunkra arról fog szólni, hogy minél gyorsabban és
jobban megszokjam az autó viselkedését és beleszokjak az új környezetbe.” – nyilatkozta Zsolt.
Nos, a 23 éves miskolci versenyző számára nagyon is jól
sikerült az akklimatizáció, mindössze 1.453-as lemaradással teljesítette
az első szabadedzését. Ez az idő egészen a 9. helyig repítette a magyar
tehetséget. Csapattársa, Luca Engstler az 5. legjobb időt futotta meg,
1:32:331-es körrel.
A második szabadedzés, illetve az
időmérő nem hozta meg a remélt eredményt, azonban az első versenyen Zsolti
sikeresen megmutatta a kétkedőknek, hogy igen is jó döntés volt az Ő
leigazolása. A 21. pozícióból egészen a 10 helyig küzdötte fel magát, azonban két autó kizárása miatt Zsolti a 8. helyen olvashatja a nevét. Ezzel 15 bajnoki pontot zsebelhetett be. Csapattársa sajnálatos módon nem tudta
befejezni a futamot egy bal hátsó defekt miatt.
„Mit is mondhatnék? Nagyszerű
csapat, nagyszerű autó. Hatalmas örömmel tölt el, hogy újra vezethetek. Sajnos
az időmérőn nem alakult minden a terveink szerint, de a versenyen megkaptuk a
jóvátételt. Sikerült jó pár pozíciót javítanom és a TOP 10-ben végeznem. A hab
a tortán, hogy megszereztem az első bajnoki pontjaimat is. Szeretném
megköszönni mindenkinek a támogatást és a bíztatást.!” – büszkélkedett a
M1RA versenyzője.
A vasárnap megrendezésre kerülő
második verseny 13:30-kor fog elrajtolni a német pályán.
Lemaradtál a futamról? Nézd vissza itt!
Még több érdekességre vágysz ? Ezt ne hagyd ki!
Folytatás hamarsan !


Megjegyzések
Megjegyzés küldése