Szeptember
20-i hétvégén Spanyolországban, a Circuit de Barcelona-Catalunya aszfaltján
rendezik meg a TCR Europe hatodik versenyhétvégéjét. Szabó Zsolt, a M1RA
motorsport pilótája izgatottan várja, hogy újra versenybe szállhasson az
értékes pontokért.
Zsolt
ugyan 2018-ban mehetett ezen a pályán, hiszen a WTCR szezon előtti tesztjét itt
bonyolították le a szervezők, éles versenyhelyzetben azonban most először tapasztalhatja meg a helyszín
adottságait.
„Az
előző évben volt lehetőségem itt tesztelni, azonban versenyezni most fogok
először a pályán. Szerintem teljesen más színezetet ad ez az egésznek.
Tekintve, hogy a teszt során nem mentünk sok kört, így nem nevezhetem „hazai
helyszínemnek”, viszont mindenképpen pozitív, hogy már mentem rajta, bár igaz,
hogy másik autóval és hidegebb körülmények között. A Circuit de
Barcelona-Catalunya széles és biztonságos, úgyhogy bátrabban lehet menni rajta.
Hogy mindez mennyire fekszik nekem, azt majd a hétvége végén tudom megmondani:
ha gyors leszek, akkor nagyon; ha lassú, akkor kevésbé…”– nyilatkozta
a miskolci pilóta.
A
versenyző második versenyhétvégéjére készül Michelisz Norbert és Bári Dávid
csapatával. A célok nem változtak. Tisztes helytállás, illetve a kisebb
hajszálrepedések orvoslása.
„Úgy
érzem, hogy sikerült kellően felkészülnöm a pályából. Most volt időm speciális
edzéseket végezni, szimulátorozni… Azért fontos megemlíteni, hogy második
alkalommal dolgozunk együtt a csapattal, így az oscherslebeni hétvége kitűzései
érvényesek itt is. Szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani, valamint a már
megszerzett tapasztalatokat kamatoztatni. Természetesen a csapattól minden
segítséget és támogatást megkapok ennek érdekében, amiért hálás vagyok Nekik.” – zárta gondolatait Szabó Zsolt.
A
spanyol hétvége menetrendje:
Péntek:
Első
szabadedzés – 13:15
Második
szabadedzés – 18:05
Szombat:
Időmérő
– 11:40
Első
verseny – 17:45
Vasárnap:
Második
verseny – 12:30
Megjegyzések
Megjegyzés küldése